(Hungarian text by Peter Eötvös) A századvég mindig más, mint azegyszerü hétköznapi évtizedek. Az ember elvárja, megfogadja, és reméli, hogy ezután minden másként lesz. Aztán minden marad ugy, ahogy volt. A legidösebb növér, Olga a darab epilógjában igy fordul hozzánk: "... az idö elmúlik, elmegyünk, örökre elfelejtenek bennünket. ... de a mi szenvedésünk örömre változik azokban, akik utánunk következnek, boldogság és békesség uralkodik a földön, s azokra, akik most élnek, majd szivesen emlékeznek." Nos, erre az üzenetre mit válaszoljunk? Egy különös századvégi érzékenység
köti össze napjainkat az elözö század végével,
amikor Csehov a Három növért irta. A dráma a
saját korának, az adott társadalmi rétegnek
és életformának pontos analizise. De az, hogy ebben
a században olyan nagy érdeklödéssel fordultak
e dráma iránt, azt mutatja, hogy a probléma sokkal
általánosabb és jelenidejü. Az opera hangzási különlegességét a szinpad elött és mögött elhelyezett két zenekar adja meg. A zenekari árokban helyet foglaló együttes a szinpad alakjaival tart állandó kapcsolatot. Ez az initm kapcsolat alkalmat ad arra, hogy olykor a szereplök helyett a zene nyelvén mondja el azok érzéseit, gondolatait. Az énekesek mögött elhelyezkedö nagyzenekar a drámai jelentek, érzelmi kitörések megformálását segiti. Egy jellegzetesen orosznak érzett hangszer, a harmonika, a történelmen kivüliséget, a történések idötlenségét jelképezi. Ebben a müben nem teszek mást, mint a személyeket tanulmányozom, a szenvedélyüket, cselekvésüket és passzivitásukat, a lehetetlen döntéseket és a döntések lehetetlenségét; azokat, amelyeket meg kellene tegyenek, de végülis nem tesznek meg. Eötvös Péter | ||||